Események

Szeptember 16-án az Inclusion4Schools projekt megtartotta első módszertani workshopját

Az online rendezvényen a projekt albán, bolgár és magyar képviselői, valamint a párhuzamosan futó RIA-projektek görög és luxemburgi vendégei gyűltek össze, hogy két fő témáról értekezzenek.
Egyrészt, olyan módszertani kérdéseket vitattak meg, amelyek az adatgyűjtéssel kapcsolatos
kihívásokra összpontosítottak. Másrészt, áttekintettek és elemezték azokat az “átalakító” és “jó” gyakorlatokat, amelyeket a partneriskolákkal és civilszervezetekkel való interjúk során összegyűjtöttek.


Az első szekció Nagy Péter Tibor (Oltalom Karitatív Egyesület) moderálása alatt zajlott, amely során a vitafórum résztvevői feltérképezték, milyen adatokhoz tudtak hozzáférni a projektországok a hivatalos statisztikai adatbázisaikban, valamint milyen kihívásokkal szembesültek a projekt résztvevői az iskolai szegregációra és a hátrányos helyzetű csoportok integrációjára vonatkozó adatokhoz összegyűjtésénél. Nagy Péter Tibor először is felhívta a figyelmet arra, hogy óvatosan kell bánni a múltbeli tendenciákkal, különösen Kelet-Európában, mivel bizonyos időszakokban, körülmények között szinte lehetetlen adatokat gyűjteni.
Még ha az adatokhoz hozzá is lehet férni, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok statisztikai adatok alapján történő meghatározása jelenti az egyik legnagyobb kihívást. Európa különböző államaiban különböző adatokat gyűjtenek a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok leírására, pl.: a családok jövedelme (amely alulmúlja az országos vagy a helyi átlagot); a családok vagyona (pl.: alacsony lakásárak, mint a területi mobilitás akadályai); a lakáskörülmények szegénysége (mint az otthoni tanulás közvetlen akadálya); az áramszolgáltatás hiánya (mint az otthoni tanulás közvetlen akadálya); a szülők munkanélkülisége; a szülők drog-, alkohol-, szerencsejáték-függősége; bűnözés és
fizikai, pszichikai konfliktusok a családon belül, és számos más mutató létezik a probléma leírására.
Ezeket az adatokat a statisztikai hivatalok, az oktatási adminisztráció, az Eurostat vagy a PISA szolgáltathatja. Ezen túlmenően az adatok minőségével és pontosságával is sokszor problémák akadnak. “Bár az állami egyetemeken jó statisztikákhoz lehet hozzáférni, mivel a kutatók jobb módszertannal dolgoznak, mint például a központi szervek, de úgy gyűjtenek adatokat, hogy nem biztosítanak ehhez kellő módszertani magyarázatot,” – mondta Sander Kovaci professzor (Tiranai Politechnikai Egyetem).
Pozitív példaként említhető azonban Románia, ahol megyei szintű adatok állnak rendelkezésre, míg más országokban csak nemzeti vagy regionális szintű adatkészletekhez lehet hozzáférni. Nagy Péter Tibor megjegyezte: “szükséges lenne meghatározni a falu- vagy akár utcaszinten elérhető adatokat, illetve azt, hogy pontosan mely adatok állnak rendelkezésre regionálisan és országosan mindenhol”.
A beszélgetés legfőbb célja az volt, hogy a résztvevők megfogalmazzák, hogyan tudnák a hasonló projektek kutatói hatékonyabban érvényesíteni érdekeiket az európai szerveknél. Nagy Péter Tibor javasolt alternatívákat a szociális mutatók, illetve a különböző ideológiai megközelítésekhez: például a gazdasági logika oldaláról nézve, statisztikai adatokkal alátámasztható, hogy a hátrányos helyzetű területekről érkezők rosszabb helyzetben vannak a munkaerőpiacon, és a bűnözési ráta ezeken a helyeken emelkedni fog, ezért is kell támogatni a hátrányos helyzetű gyermekek integrációját az oktatásban.


Mivel a projekt egyik célja egy olyan tudásmegosztó platform létrehozása, amely lehetővé teszi iskolák és civil szervezetek számára, hogy bármikor elérhessék és értékelhessék saját vagy mások „jó” gyakorlatait, a beszélgetés második felében, melyet a Mészáros György moderált a WJLF team képviseletében, a résztvevők megpróbáltak közös nevezőre jutni, hogy egyáltalán mit értenek “átalakító” és “jó” gyakorlat alatt. Ez a felvetés egy proaktív vitához vezetett erről az összetett szociológiai kérdésről. Juliette Torabian (Luxemburgi Egyetem) úgy érvelt, ezzel nyitva a diskurzust, hogy a politikai döntéshozók gyakran beszélnek az oktatás átalakításáról vagy reformjáról, de mindig az eredményekre összpontosítva. Ugyanakkor tudjuk, hogy különböző politikai és társadalmi okok motiválják ezeket a döntéshozókat,
amelyek a saját nézőpontjuk szempontjából relevánsak. Torabian arra is rámutatott, hogy elengedhetetlen, hogy meghatározzuk, honnan indulunk el, amikor „átalakításról” beszélünk, illetve, hogy mit kell pontosan megváltoztatni, miért indokoltak ezek a változtatások, azaz teljes mértékben meg kell érteni az adott gyakorlat kontextusát.


Nagy Péter Tibor (Oltalom Karitatív Egyesület) hasonló kritikákat vetett fel a “jó” gyakorlat fogalmával kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy amit “jó” gyakorlatként azonosítunk, azt pontosítani kell aszerint, hogy: “mire jó, kinek jó, milyen körülmények között jó, és milyen áron jó?”. Torabian hozzátette, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha egy bizonyos gyakorlat működik egy bizonyos környezetben, akkor egy másikban is ugyan olyan jól fog működni, de ez nem így van. “Egy ilyen próbálkozás más környezetben kudarcot fog vallani. Ennek érdekében a workshop megpróbálta azt is tisztázni, hogy mit érthetünk “jó oktatás” alatt.
A jó gyakorlatok fogalmáról szóló eszmecsere után a részvevők két csoportot alakítottak, hogy kiértékeljék az országaikból származó jó gyakorlatokat, és meghatározzák az elemzésükhöz szükséges kritériumokat.
Végül, a csoportok arra a következtetésre jutottak, hogy a jó gyakorlatok mérésére szolgáló mutatókat az egyes konkrét gyakorlatok célkitűzései alapján lehet felállítani. Tehát, meg kell határozni az általuk kezelt problémákat, tisztázni kell, hogy milyen átalakítás szükséges, és a várt eredményeket is meg kell becsülni. A mennyiségi mutatók döntő fontosságúak, de a hatásmutatók is elengedhetetlenek: például a gyermekek iskolai lemorzsolódásának száma olyan mutató lehet, amellyel mérhető, hogy egy adott gyakorlat működő képes-e vagy sem, de a középiskolát végzett
gyermekek száma és a felsőoktatásba beiratkozott diákok száma is lehet itt egy hasznos mutató.
Ezeket más mennyiségi tényezőkkel is ki lehet egészíteni: például azon családok számával, akik ezeket a segítő szolgáltatásokat választották, illetve az érintett gyermekek számával. Értékes adatokat lehetne nyerni abból, ha látnánk, hogyan változnak ezek a számok. Azt is meg kellene tudnunk határozni, hogy egy gyakorlatot elfogadott-e a közösség, valamint, hogy fenntartható-e.


A nap során folytatott diskurzusok biztos alapot szolgáltattak a következő hónapok munkájához a WP1, WP2 és WP3 munkacsoportokban. A következő lépések az adatgyűjtéssel kapcsolatos ágazatközi agytrösztök (think tanks) ialakítása az egyik témakörben, és egy tudásmegosztó portál kifejlesztése lesz a másik témakörben, amely – sok más funkciója mellett – a hátrányos helyzetű térségek, iskolák jó gyakorlataihoz biztosít hozzáférést.