Események

Harmadik közösségépítő rendezvény Abaújkéren

Az Inclusion4Schools folytatja a közösségépítő programot az abaújkéri Wesley János Általános Iskolában. A második rendezvény 2023. január 19-én, délelőtt 9 órától lesz. A közösségépítő folyamat célja, hogy együtt gondolkozunk az iskola jelenlegi és jövőbeli helyzetéről az iskola és a helyi közösség bevonásával. Az elemző alkalmak után ezúttal már a közös akciók megtervezésére fogunk koncentrálni. Várjuk a tanárokat, szülőket, a települési és kisebbségi önkormányzat képviselőit, oktatási, ifjúsági és szociális szakembereket.

A kép forrása: az iskola honlapja