Események

Harmadik virtuális műhelymunka a statisztikai adatokról – beszámoló

2022. augusztus 29-én rendeztük az Inclusion4Schools harmadik virtuális műhelymunkáját a társadalmi egyenlőtlenséggel kapcsolatos statisztikai adatokról. A hét meghívott vendégből egészségügyi okok miatt csak hárman vettek részt az eseményen, ennek ellenére az ír, észt és belga résztvevők között jó hangulatú szakmai beszélgetés alakult ki.

Egyetértettek abban, hogy országos szinten bőséges adat áll a rendelkezésükre az iskolai egyenlőtlenségek vizsgálatához, ugyanakkor megemlítették, hogy szükség lenne olyan multidiszciplináris és vegyes metódusú kutatásokra, amelyek egyszerre képesek a tények és az árnyalatok szintjén is beazonosítani és vizsgálni az iskolai egyenlőtlenségek helyi megjelenési formáit. Kihívást jelent az országos és iskolai szintű mérések során gyűjtött adatok összehasonlítása nemzetközi szinten, mert kultúránként változó lehet, hogy egy-egy indikátor alatt mit értett pontosan a mérési eszközök meghatározója. Nagy szükség lenne az európai mérések harmonizációjára az adatgyűjtés szempontjából, hiszen ennek hiányában nehéz országokat összehasonlító kutatásokat végezni, akár csak Európán belül is. Abban is megállapodtak a résztvevők, hogy hiába vannak elérhető adatok, ha azokat nem a megfelelő módon felhasználják fel: az iskolai egyenlőtlenségekkel kapcsolatos adatgyűjtésnek és adatelemzésnek az elsődleges célja az kellene, hogy legyen, hogy konkrét válaszokat találjanak a döntéshozók arra, hogy egy-egy iskolában milyen innovációs tanítási és nevelési módszertani eszközök bevezetése szükséges ahhoz, hogy abban a konkrét kontextusban az iskola megfelelő választ tudjon adni a meglévő iskolai egyenlőtlenségek enyhítésére.

Köszönjük a részvételt a kollégáknak, szeptember 8-án folytatjuk virtuális műhelymunka sorozatunkat.