Hírek

Az iskolai szegregáció és az esélyegyenlőség ügye Gyöngyöspatán

Részletek a Mandiner cikkéből a gyöngyöspatai oktatási szegregáció kérdéséről:

“Természetesen a helyi roma közösség sem itt, sem máshol nem vádolható kollektíven azzal, hogy célja lett volna, vagy lenne akár most is megnehezíteni az iskola feladatát és miattuk nem lenne lehetőség az iskolában tanulásra, nevelésre, szocializációra…”

“Maga a település nem érdemli meg, hogy szitokszó legyen, még akkor sem, ha a társadalmi feszültségek, a helyben megszületett, vagy kívülről instruált rossz döntések emberéletet is követeltek, illetve kínáltak testi sértést, közösségi rettegést, méltóságukban megalázott embereket, elrontott sorsokat és kollektív megbélyegzést…”

“Olyan sehol nincs, hogy a cigányok egy emberként vonnák kétségbe az iskola értékét. De azt sajnos látni kell, hogy az iskolákban a 2000-es évek eleje óta egyre nagyobb számban megjelenő cigány és hátrányos helyzetű diákokkal együtt megnőttek az oktatási nehézségek, és a változó körülmények új kihívások elé állítottak tanárokat…”

“Ez pedig rengeteg nem cigány – és néha akár cigány – szülőt riasztott el attól, hogy olyan iskolákba küldje (értsd: engedje) a gyermekét, ahol ez a tendencia látványosan testet ölt…”

“Egy település egészének a jövőjét határozhatja az meg, mennyire romlik meg a helyi iskola megítélése, és hányan döntenek úgy, hogy egy idő után már nem is szívesen térnek oda vissza. Mindez azt jelenti, hogy az iskolánál kezdődik minden. Az iskola önmagában érték…”

Fénykép: 24.hu   A teljes cikk ITT olvasható el.